A szocialista német kancellár látszólag nagyon fél a közelgő választásoktól. Olaf Scholz látszólag még az ukrán menekültekkel ...
John Healey védelmi miniszter a felülvizsgálat bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában a brit fegyveres erők kiüresítésével, ...
Az orosz elnök szerint országának kapui a mai napig nyitva állnak a nyugati vállalatok előtt. Putyin viszont elmondta, hogy a ...
Egyszerűen fogalmazva, a Microsoft bünteti a brit vállalkozásokat és szervezeteket, amiért a Google-t, az Amazont vagy az ...
A karácsonyi időszakban sok cég ajándékoz munkavállalóinak vagy üzleti partnereinek, ám ez nem mindig adómentes – hívja fel a ...
A brit rendőrség közölte, hogy leállította azokat az orosz hálózatokat, amelyek több milliárd dollárt mozgattak oligarchák, ...
Ha elrettentő erejét a NATO a jelenlegi szinten akarja tartani, akkor a tagállamoktól elvárt 2 százalékos GDP-arányos védelmi ...
A kancellár emellett kínai akciókról is jelentett. Olaf Scholz a német parlamentnek jelentette arról, hogy Európa legnagyobb ...
A Demján Sándor Tőkeprogram a kormány által meghirdetett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedésének egyike – mondta ...
Utat talált rá a Kínát uraló kommunista párt, hogyan ültessen képviselőt a náluk megtelepedett európai cégek vezetésébe – ...
Őrületesen játékos kedvűek lettek a magyarok, brutális ütemben nő a játékosok száma Magyarországon. Ugyan nagy az igény a ...
A pesti parkett kellemes nemzetközi hangulatban nyomta le a nyugati tőzsdéket, a hazai versenyfutás nyertese pedig ismét a ...